Élményeim a dinamikus mpm-el

A 91. számítási lépésben az excell széttárta a karjait és azt mondta: kész. Ennyire vagyok képes. Az általad kért adatsor röpke 91 lépés után a végtelen seggét verdesi. Nem szeretem excell cellában azt a szót látni, hogy infinity. Nem oda való. Érted, elhiszem hogy elméleti matematikusok meg fizikusok szeretnek a végtelennel játszani, de könyörgöm, én mérnök leszek vagy mi a túró. Mérnök, érted, megmérem a dolgokat. Hogy mérjem meg a végtelent baßßameg??????




Néha úgy érzem amikor a dinamikus mpm-el próbálok számolni dolgokat, mintha valami csúnya gonosz vadállatot próbálnék meg keringöre tanítani. A másikat, a statikust könnyen le lehet kenyerezni, megtanulsz a nyelvény beszélni, figyelsz mindenre és akkor pontosan azt teszi, amit kérsz töle. Ha hülyesésget kérsz, persze, akkor azt csinálja. A dinamikus jószág viszont nekem teljesen kiszámíthatatlannak tünik. Állandóan az történik, hogy próbálok vele számolni valamit, visszaböfög nekem valami érthetetlen hibaüzenetet, erre szépen elbattyogok Issamhoz és ö megmasszirozza. Aztán elindul végre, viszont eltart 2-3 napig, mire kiderül, hogy jó e egyáltalán amit számol... Mentem volna inkább péknek, mi?